Felvételi követelmények a Történelemdidaktika doktori tanulmányi programra a 2023/2024-es akadémiai évre

A felsőoktatásról, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló Tt. 131/2002. sz. törvény (a továbbiakban: törvény) 56. és 57. §-a alapján az SJE Tanárképző Kara közzéteszi a doktori szintű egyetemi tanulmányokra vonatkozó felvételi követelményeket a 2023/2024-es akadémiai évre.

Jelentkezési határidő: 2023. június 15. (nappali és levelező tagozat)

A képzésre való jelentkezés módja

Az SJE TKK előnyben részesíti az elektronikus úton benyújtott jelentkezést. Az elektronikus jelentkezést az SJE Akadémiai információs rendszerén keresztül kell benyújtani, mely a következő címen érhető el https://e-prihlaska.ujs.sk. A jelentkező köteles az elektronikusan benyújtott jelentkezési lapot a rendszerből kigenerálni, kinyomtatni, aláírni és a szükséges mellékletekkel együtt eljuttatni a kar címére.

A pályázó írásban is benyújthatja jelentkezését. Az írásbeli jelentkezést a Szlovák Köztársaság Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériuma által kiadott „Prihláška na vysokoškolské štúdium doktorandské – tretí stupeň” [„Jelentkezés doktori képzésre - harmadik szint”] elnevezésű formanyomtatványon kell benyújtani, amely a következő címen érhető el:

https://www.minedu.sk/prihlaska-na-vysokoskolske-studium-doktorandske-treti-stupen.

Történelemdidaktika doktori tanulmányi program

A 2023/2024-es akadémiai évben nappali és levelező tagozaton meghirdetjük a Történelemdidaktika doktori képzést a 38. Pedagógusképzés és pedagógiai tudományok tanulmányi szakon.

Tanulmányi program

Tanulmányi forma

Tanulmányi idő (akadémiai évek)

A felvett hallgatók tervezett száma

Történelemdidaktika

nappali

3

2

Történelemdidaktika

levelező*

4

3

*Megjegyzés: Amennyiben a hallgató a levelező képzési formát választja, a törvény 92. §-a értelmében minden akadémiai évben köteles tandíjat fizetni, melynek összegét a hatályos rektori irányelv határozza meg.

A doktori képzésre való felvétel alapvető és egyéb feltételei

A doktori képzésre való felvétel alapvető feltételeit a törvény 56. §-a (4) bekezdése szabályozza. A doktori képzésre való felvétel alapfeltétele a 38. Pedagógusképzés és pedagógiai tudományok tanulmányi mesterszakon belül szerzett végzettség az alábbi tanulmányi programok valamelyikén belül:

  • Történelem tanári tanulmányi program szakpárosításban,
  • Egyszakos történelem tanári program
  • Neveléstudomány.

Azoknak a doktori képzésre pályázóknak, akik a 2022/2023-as akadémiai évben a felsőfokú képzés 2. (magiszteri) szintjén államvizsgát tesznek, 2023. június 15-ig kell jelentkezniük a doktori képzésre (csakúgy, mint a többi pályázónak), és legkésőbb 2023. július 7-ig beküldik a felsőfokú képzés 2. (magiszteri) szintjének sikeres elvégzését igazoló, hivatalosan hitelesített dokumentumokat (az SJE TKK-n végző hallgatók benyújtják a mesterszintű tanulmányaik sikeres befejezéséről szóló dokumentumok fénymásolatát).

A doktori képzésre való felvétel másik feltétele a törvény 57. szakaszának (3) bekezdése szerint a felvételi vizsga teljesítése. A § 54. (5)-(7) bekezdésének rendelkezései a doktori képzésre vonatkozó felvételi eljárásra is vonatkoznak.

A doktori képzésre való jelentkezéshez csatolni kell a következőket:

  • szakmai önéletrajz,
  • az iskolai végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatai: a diploma hitelesített másolata (2. (magiszteri/mester-) szint), államvizsga-bizonyítvány hitelesített másolata (2. (magiszteri/mester-) szint), a diploma mellékletének hitelesített másolata (2. (magiszteri/mester-) szint), az SJE TKK végzett hallgatói benyújtják a mesterszintű tanulmányaik sikeres befejezéséről szóló dokumentumok fénymásolatát,
  • a leendő disszertációs munka projektje (a meghirdetett témák választékából), az angol/német nyelvű összefoglalóval 3 példányban,
  • a megjelent és a még nem publikált művek jegyzéke,
  • a pályázó képességeit és egyéb szakmai tevékenységeit igazoló dokumentumok (pl. a látogatott kurzusok, szemináriumok igazolása, nyelvvizsgák igazolása, versenyeken való részvételt vagy helyezést igazoló oklevelek stb.),
  • a felsőfokú végzettség honosításáról szóló okirat (külföldi pályázók esetében lásd A külföldi hallgatók felvételének feltételei).

A pályázó a doktori képzésre való jelentkezéskor a meghirdetett kínálatból választja ki a leendő disszertációjának (az adott témavezető által kiírt) témáját. A disszertációs témák a kijelölt témavezetővel és elérhetőségével együtt a Tanárképző Kar honlapján kerülnek közzétételre.

A felvételi vizsga formája és tartalma, valamint az eredmények értékelésének módja

A felvételi vizsga az SJE TKK dékánja által kinevezett bizottság előtt, versenypályázat formájában kerül lebonyolításra. A vizsgán a pályázó bizonyítja, hogy az adott szakterületen belül és a választott disszertáció témájához kapcsolódóan képes önálló alkotótevékenységet folytatni.

A felvételi vizsga tartalmát a választott tanulmányi program releváns témáinak ismerete és a kidolgozott disszertációs projekttervezet bemutatása jelenti. A sorrend meghatározásakor, illetve a doktori tanulmányi programra jelentkező pályázók felvétele során a felvételi bizottság a következőket veszik figyelembe: a disszertációs projektjavaslat minőségét; a projekttervezet illeszkedését a kiírt disszertációs témához; a projekttervezet megvalósíthatóságát; a jelentkező szakmai publikációs tevékenységét; a jelentkező egyéb szakmai tevékenységének eredményeit (pl. TDK-versenyeken elért eredményeket); a jelentkező nyelvi kompetenciáit.

A pályázó csak akkor vehető fel a doktori képzésre, ha a felvételi bizottság előtt tett vizsga eredménye „megfelelt”. A pályázó a felvételi bizottság által kiértékelt sorrend alapján vehető fel. A dékán a felvételi bizottság ajánlása alapján dönt a jelentkező doktori képzésre történő felvételéről.

A felvételi vizsga eredményéről szóló értesítést a pályázó postai úton (saját kézbe szóló levélben) kapja meg.

A felvételi vizsga előzetes időpontja: 2023. július 7.

Sajátos nevelési igényű jelentkezők

A törvény 57. §-a (4) bekezdése értelmében a sajátos nevelési igényű jelentkező kérésére a felvételi vizsga formáját és lebonyolításának módját sajátos nevelési igényeinek felmérése alapján kell meghatározni, figyelembe véve sajátos igényeit.

A törvény 100. §-a (3) bekezdése szerinti sajátos nevelési igényű pályázónak a sajátos nevelési igényt a jelentkezési lapban dokumentálnia kell a vonatkozó igazolással, amely:

  • három hónapnál nem régebbi orvosi igazolás, elsősorban orvosi jelentés, a betegség és a fogyatékosság lefolyásáról és alakulásáról szóló jelentés vagy az orvosi dokumentáció kivonata, vagy
  • pszichológus, logopédus, iskolapszichológus, iskolai logopédus vagy gyógypedagógus nyilatkozata.

A külföldi hallgatók felvételének feltételei

A külföldi hallgatók felvételének feltétele a felsőfokú képzés 2. (magiszteri) szintjének elvégzését igazoló dokumentum bemutatása, melyet el kell ismertetni. A felsőfokú végzettségről szóló okiratok elismerését az oktatási dokumentumok elismeréséről és a szakmai képesítések elismeréséről, valamint egyes jogi aktusok módosításáról és kiegészítéséről szóló Tt. 422/2015 sz. törvény 33-39. §-a szabályozza. A végzettséget igazoló okiratok elismerésével kapcsolatos részleteket lásd a https://www.ujs.sk/hu/oktatas/honositas.html oldalon.

A külföldről érkező jelentkezőkre a felvételi vizsga kerettartalmában meghatározottak szerinti feltételek vonatkoznak.

A felvételi vizsgán való részvétel feltétele 30 EUR (elektronikus jelentkezés esetén) vagy 55 EUR (írásbeli jelentkezés esetén) eljárási díj befizetése az alábbi számlaszámra:

IBAN: SK33 8180 0000 0070 0012 2827         

SWIFT: SPSRSKBA. Változó azonosító (variabilný symbol): 1000AIS ID

Postai úton a pályázatot a következő címre kell elküldeni:

Univerzita J. Selyeho

P. O. Box 54,

945 01

e-mail:

Telefon: 00-421-353260807

Kérjük, a borítékon tüntesse fel: „PhD. FELVÉTELI Történelemdidaktika – TANÁRKÉPZŐ KAR”

Az a jelentkező, aki megfelel a doktori képzésre való jelentkezés elfogadásához szükséges valamennyi követelménynek, írásbeli meghívót kap a felvételi vizsgára.

Ha a jelentkező nem felel meg a fenti feltételeknek, kizárják a felvételi eljárásból, és nem kap meghívót a felvételi vizsgára. A meghatározott határidő után beérkezett, vagy a szükséges dokumentumokat nem tartalmazó, illetve a hiányos pályázatokat a kar nem fogadja el és a jelentkezés érvénytelennek számít.

Az SJE TKK Történelemdidaktika doktori tanulmányi programjára való jelentkezés feltételei a 2023/2024-es akadémiai évre vonatkozóan összhangban vannak az általános jogszabályokkal és az SJE belső előírásaival, és 2023.04.12-én kerültek jóváhagyásra 5/2023 számú határozatként az SJE TKK Akadémiai Szenátusa által, amelyek a jóváhagyás napján lépnek hatályba.

 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.