Tudomán és Technika Hete 2018 (+ beszámolók és fényképek)

PROGRAM 01

A rendezvény megnevezése: Vörös Ferenc: Duna-medencei közös szellemi örökségünk: a Kárpát-medencei történeti családnévatlasz
Dátum: 2018.11.05.
Időpont: 12:30-13:30
Eseménytípusa: előadás
Célcsoport: hallgatók
Leírás: Az előadás a történeti családnévatlasz bemutatásán túl a mai Szlovákia területéhez köthető 18. század eleji családnévanyagba kíván betekintést engedni a hallgatóságnak.
Szervező és az ő e-mail címe: Török Tamás, PaedDr., PhD. ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Cím (azaz az esemény helyszínének címe): Komárom, Pozsonyi út 3322
Helyszín, terem: SJE TKK, T201

Beszámoló a rendezvényről:

Dr. Vörös Ferenc, az ELTE docense a Tudomány Hete alkalmából 2018. november 5-én előadást tartott az SJE TKK-n. Az előadás a történeti családnévatlasz bemutatásán túl a mai Szlovákia területéhez köthető 18. század eleji családnévanyagba kívánt betekintést engedni a hallgatóságnak. A névföldrajz tárgykörébe tartozó kutatási eredményeket sikerrel hasznosíthatja a történettudomány, a néprajz, a kultúratudomány és a művelődéstörténet. A különböző nevek, névváltozatok fontos híreket közölnek népességmozgásról, migrációról, népcsoportok, nyelvek együttéléséről.

PROGRAM 02

A rendezvény megnevezése: A rétegszerkezetű nanorészecskékből és szerves festékanyagokból álló hibrid rendszerek (angol nyelvű előadás; lecture in English language)

Dátum: 2018.11.05.
Időpont: 11:00-12:00
Esemény típusa: előadás
Célcsoport: hallgatók, szakmai hallgatóság
Leírás: Az előadás bemutatja a rétegszerkezetű nanorészecskékből és szerves festékanyagokból álló hibrid rendszerek jelentősebb jelenségeit.
Szervező és az ő e-mail címe: Ing. Hugyivár Magdaléna ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Az esemény helyszínének címe: Komárom, Vár utca 21.
Helyszín, terem: SJE GTK G 207

Beszámoló a rendezvényről:

Doc. RNDr. Juraj Bujdák, DrSc. a Pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Kar, Fizikai- és Elméleti Kémia Tanszék tanára a rétegszerkezetű nanorészecskékből és szerves festékanyagokból álló hibrid rendszereket mutatta be, rámutatva azok fizikai-kémiai tulajdonságaikra, előállítási módszereire és jelenlegi technológiai alkalmazási lehetőségeire.

PROGRAM 03

A rendezvény megnevezése: A Rákócziak 16.-17. századi család- és rokonságtörténete

Dátum: 2018.11.05.
Időpont: 09:00 órától
Esemény típusa: nemzetközi tudományos szimpózium
Célcsoport: szakma, hallgatók
Leírás: A Rákóczi család archeogenetikai kutatása, az eredmények bemutatása.
Szervező és az ő e-mail címe: Selye János Egyetem, TKK Biológia tanszék, ELTE TTK Savaria Központ, SZMATPaedDr. Nagy Melinda, PhD. ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Cím (azaz az esemény helyszínének címe): Komárom, Pozsonyi út 3322
Helyszín, terem: SJE TKK

Beszámoló a rendezvényről:

A szimpózium a szlovákiai Tudományok és Technika Hete, valamint a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából valósult meg a szlovákiai Nemzetiségi Kultúrák Támogatási Alapjának „A Rákócziak antropogenetikai és történeti kutatása” című 18-170-00733-as számú projektje kapcsán. A Rákóczi-család régi magyar nemesi család, mely a 16-17. században a Magyar Királyságban, majd a 17. században az Erdélyi Fejedelemségben is országos, sőt a 17. század második felében, a 18. század elején nemzetközi jelentőséggel bírt. A kutatás célja I. Rákóczi Ferenc csontmaradványainak azonosítása, amelyek Kassán a Fő utcai premontrei Szentháromság templomban nyugszanak. Erre a történeti, régészeti és antropológiai módszerek mellett ma már a genetika legújabb módszereit is segítségül lehet hívni. A szimpóziumon elhangzott előadások ezeknek a kutatásoknak ez eredményeit ismertették. A szimpóziumot Dr. habil. PaedDr. Horvath Kinga, PhD., a SJE TKK dékánja, Ing. Balázs Pál, PhD., SJE TKK Biológia Tanszék tanszékvezetője, valamint Balázs Pál, szerencsi református lelkész nyitották meg. A konferencián különböző tudományágak képviselői tartottak előadást, mint például Dr. habil. Szarka László, CSc. (Selye János Egyetem, TKK Történelem Tanszék, Komárom) a Rákóczi család dinasztiaalapításának historiográfiájáról, MUDr. Fraenkel Emil, PhD. (L. Pasteur Egyetemi Kórház, Kassa és a Henszlmann Imre Történelmi Társaság, Kassa) Báthory Zsófia, I. Rákóczi Ferenc és a kassai premontrei templom – avagy egy kripta életre kelése címmel tartott előadást, Majoros Judit, a szerencsi Zempléni Múzeum igazgatója a Rákócziak Szerencsen című előadását prezentálta, Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD. (Selye János Egyetem, TKK Biológia Tanszék, Komárom) I. Rákóczi Ferenc anyai ági felmenőiről tartott előadást a mitokondriális azonosításhoz. A második szekcióban Dr. habil. Tóth Gábor, PhD. (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Savaria Egyetemi Központ, Szombathely) I. Rákóczi Ferenc vélelmezett csontmaradványainak embertani vizsgálatának eredményeit mutatta be. _Ezt követően  Mende Balázs Gusztáv, PhD. a Magyar Tudományos Akadémia, BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának vezetője az  archeogenetikai vizsgálatok mintavételezési módszertanáról tartott beszámolót. Gerber Dániel és Szeifert Bea (Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK Genetikai Tanszék; Magyar Tudományos Akadémia, BTK Régészeti Intézet, Budapest) pedig a genetikai nem-meghatározát, és a feltételezett Rákóczi maradványokon eddig elvégzett archeogenetikai vizsgálatokat mutatták be. A szimpózium a Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD. által vezetett workshoppal ért véget, ahol összegezték az eddigi eredményeket és meghatározták a kutatás további irányát.

PROGRAM 04

A rendezvény megnevezése: Komorner Germanistentag 2.0

Dátum : 2018.11.06.
Időpont: 09:00-18:00
Esemény típusa: konferencia
Célcsoport: szakmai közönség és hallgatók
Leírás: Germanisztikai szakmai rendezvény a germanisztika aktuális helyzetéről és kérdéseiről Szlovákiában
Szervező és az ő e-mail címe: Mészáros Attila, Dr.phil., Mgr. ()
Weboldal: http://pf.ujs.skhttp://germanistentag.germanistik-komorn.sk
Cím (azaz az esemény helyszínének címe): Komárom, Pozsonyi út 3322
Helyszín, terem: SJE B111, Sirály

Beszámoló a rendezvényről:

A rendezvény egy mintegy tíz évvel ezelőtt, még a Modern Filológiai Tanszék keretében megrendezett hagyományt próbált újraindítani, ezúttal is nemzetközi részvétellel. A Pozsonyból, Szegedről és Veszprémből érkezett előadók három tematikus blokkban (nyelvészet, irodalom, módszertan) számoltak be kutatásaikról, ill. a germanisztika aktuális kérdéseiről. A konferencia egyúttal lehetőséget biztosított az újonnan alakult Német Nyelv és Irodalom Tanszék bemutatkozására is. Nagy örömünkre szolgál, hogy aközönségben szép számmal voltak jelen szakos hallgatók, akik az egyes előadásokhoz kapcsolódó vitába is élénken bekapcsolódtak. Bízunk benne, hogy a lendület megmarad, és a jövő évben immár szélesebb körben, de hasonlóan termékeny hangulatban kerülhet sor a következő rendezvényre.

PROGRAM 05

A rendezvény megnevezése: Gyógyszerészet a napjainkban

Dátum: 2018.11.07.
Időpont: 10:00-11:00
Esemény típusa: előadás
Célcsoport: hallgatók, szélesebb nyilvánosság
Leírás: PharmDr. Katarína Hajtmanová előadása a gyógyszerészet történelméről, feladatairól és aktuális problémáiról.
Szervező és az ő e-mail címe: Ing. Hugyivár Magdaléna ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Az esemény helyszínének címe: Komárom, Vár utca 21.
Helyszín, terem: SJE GTK, G 110

Beszámoló a rendezvényről:

PharmDr. HAJTMAN Katalin okleveles gyógyszerész nagyszerű oktató-nevelő előadásában többek között a gyógyszerészet és gyógyszertárak hálózata kialakulásáról a gyógyszerészek kulcsfontosságú feladatairól és ennek részét képező gyógyszerészi gondozás megvalósításáról hallottunk. Apró kulisszatitkokat tudhattunk meg a Komáromi Kórházi és Közforgalmi Gyógyszertár életéből, ahol szorgos egészségügyi dolgozók türelmes és kitartó munkája eredményeként minden beteg a megfelelő gyógyszert a megfelelő adagban a megfelelő időben s a megfelelő beadási módon kapja meg. Videó felvételen nyomon követhettük a kapszulák laboratóriumi elkészítési módszerét. A gyógyszerészet napjainkban c. előadás zárszavában elhangzottak mindannyiunkat megerősített abban, hogy a gyógyszerészek széles körű szakismerettel rendelkeznek, amelyet naponta felhasználnak a betegek egészségének javítása érdekében.

PROGRAM 06

A rendezvény megnevezése: Projektpedagógia

Dátum: 2018.11.07.
Időpont: 08:00-18:00
Esemény típusa: tanár-továbbképzési és tapasztalatcsere program
Célcsoport: a SJE TKK óvodai és elemi pedagógia program oktatói
Leírás: EFOP-3.4.3-16-2016-00023 : „Az Óbudai Egyetem komplex intézmény fejlesztései a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” Az "A.4. Kárpát-medencei oktatási tér kialakítása" alprojekt. A program a projektpedagógia elméleti és gyakorlati vonatkozásait taglalja, kiemelten az óvodai projekttervek kidolgozását segítő stratégiák alkalmazására irányítva - gyakorlati feladatok megoldásával és tapasztalatcsere által, amelyeket saját tantárgyuk oktatása folyamán alkalmazhatnak.
Szervező és az ő e-mail címe: Szabóová Edita, PaedDr., PhD., TKK Óvó- és Tanítóképző Tanszék ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Cím (azaz az esemény helyszínének címe): Komárom, Pozsonyi út 3322
Helyszín, terem: SJE TKK, T505

Beszámoló a rendezvényről:

A "PROJEKTPEDAGÓGIA" tanár - továbbképzési és tapasztalatcsere programon az SJE TKK 18 oktatója vett részt. A képzésvezető PaedDr. Szabóová Edita, PhD,. az Óvó - és Tanítóképző Tanszék adjunktusa volt. A képzés folyamán a résztvevők megismerkedtek a projektpedagógiával kapcsolatos alapfogalmakkal, rövid történelmi hátterével, didaktikai  megközelítésével, a projektek egyes fajtáival és szakaszaival. Részletezésre került az aktuális óvodai állami oktatási program szerkezete, mint az óvodai projekttervek alkotásának egyik kiindulópontja. Az oktatók szakmailag elemezték a hallgatók által elkészített projekthálókat és az óvodai projektek tervezésének, szervezésének, kivitelezésének, lezárásának és értékelésének módjait. A képzés gyakorlatorientált volt, a kollégák olyan oktatási stratégiákkal ismerkedtek meg, amelyeket tantárgyaik oktatása folyamán alkalmazni tudnak

PROGRAM 07

A rendezvény megnevezése: Current Trends in Teaching and Learning English as a Foreign

Language (angol nyelvű rendezvény; in English)
Dátum : 2018.11.07.
Időpont: 10:00-15:00
Esemény típusa: angol nyelvű szimpózium
Célcsoport: hallgatók, szélesebb nyilvánosság
Leírás: A rendezvényen az Angol Nyelv és Irodalom Tanszék összes oktatója részt vesz, és néhány oktató az ELTE-ről. 
Szervező és az ő e-mail címe: Dr. habil. T. Litovkina Anna, PhD. ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Cím (azaz az esemény helyszínének címe): Komárom, Pozsonyi út 3322
Helyszín, terem: SJE TKK T404

Beszámoló a rendezvényről:

Az angol nyelvű szimpózium 2018. november 7-én adott teret 8 előadónak Szlovákiából és Magyarországról. Két szekcióban összesen 7 előadás hangzott el, melyek az angol mint idegennyelv oktatásának módszertani kihívásaival és lehetőségeivel foglalkoztak, érintve olyan témákat, mint inkluzív oktatás, közmondás kutatás és oktatás, az angol és szlovák mint idegennyelv oktatás összehasonlítása, videojátékok a nyelvórán, valamint az angol tanárképzés legaktuálisabb kérdései.

PROGRAM 08

A rendezvény megnevezése: Szociolingvisztika szlovák – magyar kontextusban

Dátum: 2018.11.08.
Időpont: 08:00–09:30
Esemény típusa: szimpózium
Célcsoport: hallgatók, szélesebb nyilvánosság
Leírás: A 001UJS-4/2018  sz. KEGA projekt részeredményeinek bemutatása. Az eseményen bemutatjuk a projekt céljait, jelenlegi állását és az elért eredményeket.
Szervező és az ő e-mail címe: Tóth Sándor János, PhD. ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu/felepites-selyejanosegyetem/szlovak-nyelv-es-irodalom-tanszek.html#kutat%C3%A1s
Cím (azaz az esemény helyszínének címe): Komárom, Pozsonyi út 3322
Helyszín, terem: SJE TKK, T201

Beszámoló a rendezvényről:

A KEGA 001UJS-4/2018 sz. Szociolingvisztika szlovák-magyar kontextusban - felsőoktatási tananyag c. projektet 2018 nov. 8-án mutattuk be a Tudomány Hete rendezvénysorozat keretében az SJE TKK-n. Tóth Sándor János projektvezető beszámolt a projekt céljáról, koncepciójáról és a megvalósítás jelenlegi állásáról. Simon Szabolcs a nyelvi ideológia és a tankönyvek összefüggéseiről adott elő, Győriová-Baková Eva a kétnyelvűséghez kapcsolódó elektronikus tananyagot mutatta be. A rendezvényen kb. 30 diák vett részt.

PROGRAM 09

A rendezvény megnevezése: A magyar mint anyanyelv, kisebbségi és idegen nyelv oktatási kérdései és oktatási segédletei

Dátum: 2018.11.09.
Időpont: 10:00–18:00
Esemény típusa: nemzetközi szimpózium
Célcsoport: oktatók, kutatók, doktoranduszok
Leírás: A magyar mint anyanyelv, kisebbségi és idegen nyelv aktuális oktatási kérdései hagyományos keretben és digitális környezetben.
Szervező és az ő e-mail címe: Dr. habil. Lőrincz Julianna PhD. ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Cím (azaz az esemény helyszínének címe): Komárom, Pozsonyi út 3322
Helyszín, terem: SJE TKK, T402

Beszámoló a rendezvényről:

A Variológiai Kutatócsoport idei nemzetközi szimpóziuma a 8. volt a 2010 óta folyamatosan megrendezett anyanyelvi dokumentumokkal, tankönyvekkel, anyanyelv-oktatási kérdésekkel foglalkozó rendezvények sorában. A szimpóziumot Dr. habil. Horváth Kinga PhD, a TKK dékán, a rendezvény védnöke nyitotta meg. Ezt követően Dr. habil. Lőrincz Julianna PhD., a kutatócsoport vezetője köszöntötte a vendégeket, és ismertette a programot. A szimpóziumon 9 felsőoktatási intézmény 19 előadója szerepelt érdekes, korszerű, az oktatás jelenlegi és jövőbeli kérdéseit érintő. A Selye János egyetem Magyar nyelv és Irodalom Tanszékének 4 oktatóján és 3 doktoranduszán kívül a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, az EKE OFI, a Károly Gáspár Református Egyetem TFK Pedagógiai Intézet, a pozsonyi Comenius Egyetem, az ELTE oktatói és doktoranduszai szerepeltek előadással. A szimpózium vacsorával és kötetlen szakmai beszélgetéssel végződött, amely lehetőséget adott a szakmai kapcsolatok erősítésére.

PROGRAM 10

A rendezvény megnevezése: A tudomány népszerűsítése – népszerű tudomány?

Dátum: 2018.11.14.
Időpont: 14:00-17:00
Esemény típusa: szimpózium
Célcsoport: hallgatók
Leírás: A rendezvény a tudománynépszerűsítés lehetőségeit járja körül több szakterület bevonásával, mérlegeli a kritikai gondolkodás terjesztésének esélyét.
Szervező és az ő e-mail címe: H. Nagy Péter, PhD. ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Cím: Komárom, Pozsonyi út 3322
Helyszín, terem: SJE TKK

Beszámoló a rendezvényről:

2018. november 14-én az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Tudomány és Ismeretterjesztő Irodalom Szekciója, valamint a Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke szimpóziumot rendezett a tudománynépszerűsítésről. Az első előadó, Markovics Botond sci-fi író azt a kérdést járta körül, hogy mitől lesz tudományos egy science fiction regény. Előadásában három témakört érintett: a mesterséges intelligencia, az idegen civilizációk és az időutazás témáját. A második előadó, Kánai András jövőkutató és kommunikációs szakember volt, aki a Holnap történet c. könyvének egyes állításait aktualizálta. Előadásában szó esett többek között a transzhumanizmus kérdéséről, valamint arról, hogy jelenleg melyik mamutcég a legesélyesebb arra, hogy betöltse az orwelli Nagy Testvér szerepét. A harmadik előadó H. Nagy Péter volt, aki a tudat problémáját járta körül. Előadása rámutatott, hogy milyen sokat és mégis mennyire keveset tudunk az emberi tudatról. H. Nagy eközben érintett olyan kérdéseket, mint: miért avulnak el hihetetlenül gyorsan a már meglévő információk, mely tudományok foglalkoznak a tudat vizsgálatával, hogyan vizsgálható az agy, illetve mely elméletek próbálják jelenleg megmagyarázni a tudat működését. Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen szóba kerültek a tudománynépszerűsítés kérdései, a különböző tudománynépszerűsítő fórumok és csatornák (a TED-talk, a National Geographic-féle dokumentumfilmek), valamint az újabban feltűnő sztártudósok (Sam Harris, Jordan Peterson, Yuval Noah Harari) jelentősége és hatása is.

PROGRAM 11

A rendezvény megnevezése: Korszerűség az oktatásban - Dr. Kaposi József előadása

Dátum: 2018.11.21.
Időpont: 11:30-12:30
Esemény típusa: tudományos előadás
Célcsoport: hallgatók, szélesebb nyilvánosság
Leírás: Dr. Kaposi József tudományos tanácsadó (EKE – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) és egyetemi docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Tanárképző Intézet) kiemelt szakterülete a tanterv és vizsgakövetelmények fejlesztése majd hatásának vizsgálata, a tanulási eredményesség szempontjából, illetve a történelemdidaktika valamint a tankönyvek vizsgálata és készítése.
Szervező és az ő e-mail címe: Dr. habil. Vajda Barnabás, PhD. ()
Weboldal: http://pf.ujs.sk/hu
Cím (azaz az esemény helyszínének címe): Komárom, Pozsonyi út 3322  
Helyszín, terem: SJE TKK, T213 

Beszámoló a rendezvényről:

2018.11.21. A Magyar Tudomány Ünnepe keretében 2018. november 21-én Dr. Kaposi József tudományos tanácsadó (EKE – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet), egyetemi docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Tanárképző Intézet) tartott tudományos előadást a Selye János Egyetem Tanárképző Kar történelem szakos hallgatóinak. A Korszerűség az oktatásban című előadás során elsősorban a korszerű történelmi tananyagtartalmakról esett szó, beleértve a legkorszerűbb fejlesztésekről, mint az okostankönyvek.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.