Lezajlottak a diplomaátadó ünnepségek a Selye János Egyetem Tanárképző Karán

Június és július hónap folyamán ismét örömteli, ünnepélyes események helyszíne volt a Selye János Egyetem, hiszen ez idő tájt zajlottak a diplomaátadó ünnepségek. Az Akadémiai Információs Rendszer összetett fejlesztésének köszönhetően az idei akadémiai évben hallgatóink a szlovák és az angol kétnyelvű diploma mellett első ízben vehették át a szlovák és magyar kétnyelvű, tanulmányaik befejezését igazoló oklevelet is.  A hallgatói kérelmek alapján összesen 148 szlovák és magyar kétnyelvű diploma került átadásra végzőseinknek.
 
A Tanárképző Kar végzett hallgatói – szám szerint 261-en – július 13-án és 14-én vehették át diplomájukat egyetemünk dísztermében. Mesterképzésben 135-en végeztek (közülük 79 hallgató különféle szakpárosításban Tanárképzésben, 56 hallgató pedig Tanítói szakon), alapképzésben 106 hallgató diplomázott (41-en Tanárképzésben - szakpárosításban, 65 abszolvens pedig Óvodai és elemi pedagógia szakon). Rigorózus eljárás keretén belül 18 hallgató szerzett PaedDr. „kisdoktori” címet. Magyar nyelv és irodalom doktori képzésben 2 hallgató tette le sikeresen a disszertációs vizsgát és szerzett PhD. akadémiai fokozatot, további 4 doktorandusz-hallgató pedig augusztusban fogja védeni disszertációs munkáját.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.