Beszélgetés Peter Andruška szlovák íróval

2018.04.26. A Tanárképző Kar Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszékének első éves mesterszintű diákjai rendhagyó előadáson vettek részt 2018. április 26-án. A csoportot Peter Andruška szlovák író látogatta meg, aki eddig 33 szlovák nyelvű szépirodalmi könyvet publikált: regényeket, vers-, novella- és elbeszélésköteteket. Ezenkívül 15 évig szerkesztője, illetve helyettes szerkesztője volt a Slovenské pohľady című tekintélyes irodalmi folyóiratnak, valamint titkára a (cseh)szlovák írószövetség(ek)nek, és tanára a nyitrai Konstantín Filozófus Egyetemnek.

A vendégre vonatkozó általános információk ismertetése után a legavatottabb szólt a diákokhoz. Andruška docens úr bemutatta irodalmi munkásságát, mely után igazán élénk párbeszéd bontakozott ki. Itt érdemes megemlíteni, hogy az interpretációs tantárgy keretén belül az adott évfolyam diákjai mindig olyan író vagy költő munkásságával foglalkoznak, aki az adott évben jubilál. Ebben a szemeszterben a választás Peter Andruška irodalmi munkásságára esett.

A fentebb említett okok miatt is a diákok fel voltak készülve, mivel az egyes szemináriumokon hétről hétre Peter Andruška szövegeivel foglalkoztak. Ezért volt ez a találkozó a szerzővel élénk és hasznos. Nem beszélve arról, hogy a diákok első kézből kaptak információkat az írói alkotási módszereiről és eljárásairól, s figyelembe véve a szerző rendkívül gazdag tapasztalatát az ilyen beszélgetésekben (is), élményszerűen tudott beszélni az irodalomról – s ezáltal észrevétlenül is nemesíteni a jelenlévők kulturális világát.

Š. P.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.